Ilyen még eddig nem történt velem, és bár nem vagyok rá büszke és gondolkoztam rajta, leírjam e, de végülis úgy döntöttem, megosztom veletek. Ne vessetek meg érte.
Hétvégén (felnőtt) születésnapon voltunk, és tudtam, hogy a házban van két kicsi fiúcska, így hát gondoltam nem megyek üres kézzel, a nagyobbacskának(4) készítettem egy csigát, a kicsinek(1) pedig egy már régebben készített mackómat szántam. Előzményként tudni kell, hogy a házban még soha nem jártam, a gyerekeket sem ismertem, de mivel a születésnapos a párom kollégája és barátunk, már többször küldtem a gyerekeknek ezt azt, pld.húsvétra csibéket meg nyuszikat, karácsonyra díszeket a fára, azelőtt meg a feleségének lakást díszíteni egy pamut fonott koszorút, amin megmondom őszintén sokat dolgoztam, de ennek ellenére nagyon szívesen adtam.
Szóval a születésnapon hirtelen sokan összegyűltünk, gyermek is sok lett hirtelen, így hát mivel nem volt mindenkinek ajándékom (így már többször jártam), vártam a megfelelő alkalmat, hogy odaadhassam a ház kis lakosainak a nekik szánt játékokat. Vendég egyre töb, alkalom egyre kevesebb, és ekkor előkerült egy játékos doboz, amiből kiborítva a játékokat rámkacsintott az általam készített pamut koszorú, mindenféle játék alól szinte könyörgott, hogy vegyem fel, mentsem meg, ne hagyjam ott a sok játék alatt... Dehát, hogy bányásszam én ki azt, amit már korábban ajándékba odaadtam...? Ne értsetek félre, az, hogy még egy köszönömöt sem kaptam egyik ajándékért sem, azt nem veszem figyelembe, de úgy éreztem abban a pillanatban, hogy talán ez egy olyan ház, ahol nem értékelik az ilyesmit. És akkor, a csalódottságom közepette, hogy nem tudtam megmenteni a koszorút a gyereklábak taposásától, úgy döntöttem, hogy nem adom oda az ajándékokat....Igaz alkalom sem igazán volt rá a sok kis láb között, és bár lelkiismeretfurdalásom volt bőven, mégis úgy gondoltam, lesz nekik jobb helyük is. Azóta is úgy érzem, hogy rossz vagyok, hogy ilyet tettem, de ez már így történt.
És akkor íme ők, akik bár készültek elköltözni, most mégis egyenlőre velem élnek, és várják, hogy megtalálják szerető gazdájukat.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: játék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: játék. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. május 17., kedd
2010. november 21., vasárnap
2010. november 18., csütörtök
2010. november 11., csütörtök
Itt van az ősz-itt vagyok újra
Lassan rendeződnek a dolgaink és újból lehetőségem van blogolni. Az elmúlt időben nemigazán követtem a blogjaitokat, uh.ezt most be kell hozzam, de azért a varrással nem álltam le teljesen, készült néhány dolog a nagy csend közben is. Többek között elkészültem az idei legnagyobb munkámmal, egy kétszemélyes ágyteritővel, hamarosan hozok képeket is, de addig is néhány őszi szinfolt, melyeket nagynénémnek készitettem, ugyanis megkapta a múltkor bemutatott lila kockás csigát és áradozott róla, hogy mivel ősz van, milyen szép lenne ha őszi ruhába öltöztetnénk őket. Hát ők születtek meg, igaz lassan már a téli-karácsonyi ruhájukat kellene elővenni,de azért őket is bemutatom nektek.
Készültek új gyertyák is, ITT megnézhetitek őket.
2010. augusztus 11., szerda
Csiga-biga
Ezeket a Tilda csigákat még a júniusi vásárra készítettem, de csak most sikerül megmutatnom őket. Mivel a közeljövőben költözni fogunk, ezért egy kicsit átrendezésre került a hobby szobám, így kerültek elő a megmaradt kincseim. Ma a csigákon a sor, de jövök a többiekkel is...
Néhányuk már gazdára talált....
Néhányuk már gazdára talált....
2010. augusztus 9., hétfő
2010. április 9., péntek
Megérkezett az ajándékom...
2010. március 2., kedd
Tavaszváró játék-sorsolás
Megtörtént a sorsolás! Így a játék végére összegyűltünk néhányan, köszönöm nektek, hogy itt voltatok, játszottatok és hogy olvassátok a blogjaimat! Ezelőtt egy évvel még azt sem tudtam, mi az hogy blog, ma pedig már nem telik el úgy nap, hogy ne böngésszek a sok-sok csoda között, amiket ti és még sokan mások készítettek. Az pedig, hogy az én blogomat is ennyien olvassátok...hát megmondom őszintén csodálkozom is, de hihetetlen örömmel is tölt el!!
Na de akkor térjünk vissza a sorsolásra, mert most ez itt a lényeg.
Ennyien gyűltünk össze így a végére: (remélem senkit sem hagyok ki :)
Ennyien gyűltünk össze így a végére: (remélem senkit sem hagyok ki :)
1. Csilla
2. Rinka
2. Rinka
3. hildikó
4. estibogár
5. Rita
6. Ágnes
7. Szabó
A két unokahugim volt a segítségemre a sorsolásban, íme:

Az első nyertes: Ágnes. Az ő nyereménye egy gyertya, melyet ő választhat majd ki! Erről bővebben itt olvashatsz.
Még egyszer köszönöm, hogy játszottatok velem, remélem még lesz részünk hasonlókban!
Mindenkinek jó blogolást kívánok!
2010. március 1., hétfő
Tavaszváró játék-célegyenesben
A gyertyás blogomban már áradoztam arról, mennyire örülök, hogy itt a tavasz! Talán ez a legszebb évszak az évben...
De hogy a játékról is szó essen, mivel ma van az utolsó napja, ezért este sorsolás és holnap jövök a nyertesekkel!

2010. február 15., hétfő
Tavaszváró játék-Ajándékok
Mivel sajnos elég kevesen jelentkeztetek a játékomra, úgy gondoltam, mutatok egy kis ízelítőt a nyereményből, hátha ez meghozza majd a kedveteket, hogy játszatok velem. Bár tudom, ahogyan ünnepek után az ember telítve érzi magát a sok ünnepi fogással, valahogy így lehetünk mi is a játékokkal. Az utóbbi időben, főleg Karácsony körül igen sok játék indult útnak, de mivelhogy én még nem indítottam egyet sem mióta blogoló lettem, ezért úgy gondoltam most rajtam a sor. Így hát nem szegi a kedvem, ha kevesen játszunk sem, ennek ellenére én már nagyon várom a tavaszt, a játék is ennek a jegyében zajlik, és mivel két ajándék is sorsolásra kerül majd (mivel két blogom van), legfeljebb több esélyük lesz a jelentkezőknek :)
Azért én várok mindenkit szeretettel (a határidő március 1) és íme az első nyeremény: egy tavaszi színekbe öltözött patchwork ajtódísz, ami Húsvétkor is szép dísze lehet otthonunknak.




A második ajándékot a gyertyás blogomban nézheted meg.
Azért én várok mindenkit szeretettel (a határidő március 1) és íme az első nyeremény: egy tavaszi színekbe öltözött patchwork ajtódísz, ami Húsvétkor is szép dísze lehet otthonunknak.

A második ajándékot a gyertyás blogomban nézheted meg.
2010. január 26., kedd
Tavaszváró játék

Elérkezett az én időm is....találtam én is egy alkalmat, hogy megajándékozhassak valakit: megvolt az 1000.ik látogatóm is mindkét blogomon!!! Ennek nagyon örülök! Persze ez nem teljesen reális, mert csak tavaly decembertől kezdtem el számolni, hányan is kukkantottok be hozzám, a blogom viszont már nyár óta él, de ettől függetlenül KÖSZÖNÖM NEKTEK, hogy ennyien megfordultatok nálam.
Mivel két blogom van, ezért kettő ajándék fog majd gazdára találni, ha játszottok velem. Az egyik egy foltos dolog lesz, a másik pedig egy gyertya, nemsokára meg is mutatom majd mik is lesznek a nyeremények.
A játékszabály a szokásos: írni egy bejegyzést ide, jelentkezés céljával és ha kedvetek van, meghirdetni a saját blogon. Ezt már sokan ismeritek, mert sokszor játszottunk már együtt szebbnél szebb blogokon.
Bár a tavasz még nemigazán mutatkozik, a Húsvét meg még pláne messze van, de mivel én már rettenetesen várom a tavaszt, ezért ez a játék a tavasz jegyében fog folyni, és a határidő is a hivatalos tavasz beköszönte, március 1.
Akkor hajrá! Várok mindenkit szeretettel!
A kép Karácsony Emese gyönyörű selyemfestményei közül való, érdemes megnézni őket!
2010. január 11., hétfő
Magyar motívumos játék Évinél
Ezúttal nem szülinapi, hanem egy még különlegesebb játék, Évinél!
A másik blogomon már bemutattam egy magyar motívumos munkámat, íme még egy hasonló, de ígérem jövök még mással is.

2009. december 22., kedd
2009. november 26., csütörtök
2009. október 22., csütörtök
Karácsonyi játék

Figyelgettem a magyarországi húzogatós játékot, itt-ott rátaláltam, és nagyon jó ötletnek találtam, csak úgy gondoltam, mivel "külföldről" böngészek kicsit bonyolultabb bekapcsolódni.
De ez most egy nagyon jó ötlet, köszönjük Csilla! Én már nagyon várom!
A játékot megtalálod itt: http://kreativ-kezimunka.blogspot.com/2009/10/xmas-game-2009-romania.html
Kapcsolódj be te is
2009. október 20., kedd
Bűvös kocka
Íme az én bűvös kockám. Többet is készítettem már az idők során, de képem csak erről az egyről van, a többit mindet elajándékoztam. Rékánál láttam még ilyet, http://katbo.blogspot.com/, nagyon tetszett, sajnos az én fotómontázsom nagyon gyenge, de ígérem, ha valami jobbat tudok összehozni, azt is megmutatom. Nálunk az unokahúgaim is kaptak ilyen bűvös kockát, de a felnőttek talán még jobban élvezték, mint ők. Ez a kocka a képen éppen egy semleges színösszeállítás, felnőtteknek is ajándékozható, a gyermekekét sokkal színesebb, állatfigurás anyagokból készítettem.
Időközben sikerült egy jobb képösszeállítást készítenem, uh. a régit gyorsan ki is töröltem.

Időközben sikerült egy jobb képösszeállítást készítenem, uh. a régit gyorsan ki is töröltem.

Címkék:
ajándék,
bűvös kocka,
játék,
patchwork
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)