2010. május 17., hétfő

Újabb mackó párnák

Újabb mackó párnák készültek, az eddig bemutatottak mintájára. Mivel az eddigiekkel sikert aratott a megrendelőm, úgy gondolta, hogy más ismerős gyerekeket is megajándékoz vele. A színvilág már ismerős, hiszen mindkettőből készült már, itt és itt megnézhetitek őket, amivel még kiegészültek, az a fülében lévő írás.
Remélem tetszik majd a gyerekeknek!





2010. május 3., hétfő

Takaró Anyák Napjára

Íme elkészült a legfrissebb munkám, amin az elmúlt napokban (éjszakákon) elég sokat dolgoztam, mivel "határidő" volt a vasárnap, és hát szokás szerint....utolsó percekre mindent. Na de a lényeg, hogy elkészült, és örült neki Édesanyám, na meg persze Édesapám, mivel közösen kapták. Mondtuk nekik a nővéremmel, hogy most együtt tartjuk meg Anyák illetve Apák napját :) Nővérem is segédkezet nyújtott a készítésben, csak hát neki ott van a két kis lurkó, úgyhogy a munka oroszlánrészét én vállaltam magamra. Nagyon örültem, hogy örültek! Igaz ők nemigazán értik (meg), hogyan van nekünk annyi türelmünk ilyesmihez, meg valahogy sajnálják az erre töltött sok sok időt, de ennek ellenére azért értékelték és remélem egészséggel fogják használni!





Nem kell megijedni, nem ez lett abból a nagy világos pacából és a kicsi háromszögekből, amit az előző bejegyzésemben mutattam...de az is következik. Ez a takaró abból a sok anyagdarabból készült, ami a szekrény széléről lóg le (ugyanabban a bejegyzésben).

2010. április 22., csütörtök

Valami készül 2

Csak hogy érzékeltessem a méreteket, hogy mekkora is lesz az, ami készül, az ITT bemutatott foltok közül kettőt ráfektettem a "készülő valami" egyik nagyobb elemére.
Gondolom mostmár sejtitek mi lesz ez....




És itt is készül valami....

2010. április 21., szerda

Blogajánló

Ismét szeretnék egy új blogot a figyelmetekbe ajánlani, egy igen tehetséges nő, asszony, anya (najó, ő az én nővérem :) ) személyében. Csodás dolgokat tud készíteni, és ezeket végre meg is mutatja nekünk! Csak egy kis bíztatásra van szüksége....

www.tundertanya.blogspot.com


2010. április 19., hétfő

Mackó párna 2

Újabb mackó párna, ezúttal egy kislány keresztelőjére vittük ajándékba.



2010. április 16., péntek

Valami készül....

...de vajon mi lesz?

2010. április 12., hétfő

Mackó párnák

Ezeket a párnákat egy ismerősöm szánja ajándékba két angol kisfiú-testvérpárnak. A barna a kisebbik fiúcskáé lesz, úgy gondoltam ez olyan játékosabb, a kék pedig a nagyobbiké, az egy kicsivel "nagyosabb".







Remélem, tetszik majd nekik.

A szabásmintát itt találjátok.