Készültek új gyertyák is, ITT megnézhetitek őket.
2010. november 11., csütörtök
Itt van az ősz-itt vagyok újra
Lassan rendeződnek a dolgaink és újból lehetőségem van blogolni. Az elmúlt időben nemigazán követtem a blogjaitokat, uh.ezt most be kell hozzam, de azért a varrással nem álltam le teljesen, készült néhány dolog a nagy csend közben is. Többek között elkészültem az idei legnagyobb munkámmal, egy kétszemélyes ágyteritővel, hamarosan hozok képeket is, de addig is néhány őszi szinfolt, melyeket nagynénémnek készitettem, ugyanis megkapta a múltkor bemutatott lila kockás csigát és áradozott róla, hogy mivel ősz van, milyen szép lenne ha őszi ruhába öltöztetnénk őket. Hát ők születtek meg, igaz lassan már a téli-karácsonyi ruhájukat kellene elővenni,de azért őket is bemutatom nektek.
2010. augusztus 25., szerda
Mostanaban kicsit...
...elmaradtam az irassal, annak ellenere, hogy lenne meg mit mutatnom, hiszen van par foto meg a tarsolyomban az elkeszült munkakrol, de sajnos nem ferek most hozzajuk. Az elmult idöszakban eleg sokminden törtent, egy eleg nagy valtozas törtent az eletünkben, amihez hozzajarul az is, hogy most egy darabig sajnos nem tudok a "rongyaimmal" foglalkozni, sem a gyertyaimmal, legalabbis addig nem, mig el nem rendezödik kicsit az eletünk. Remelem ez nem fog tul sokaig tartani, mert maris hianyzik a hobbysarkom...Azert most sem ülök tetlen, egy eleg regen megigert munkat igyekszem befejezni, egy ketszemelyes agyra varrok takarot egy regi ismerösömnek, amivel ahhoz kepest, hogy miota keszül, mostmar eleg jol haladok, ugyhogy ezuttal is üzenem a leendö tulajdonosanak, hogy meglesz az eredmenye a türelmes varakozasnak.
Tehat ha az elkövetkezö idökben nem jelentkezem tul gyakran, akkor annak a fent emlitettek az oka, es csak remelni tudom, hogy mikor majd visszaterek(remelem hamarosan) akkor is lesz meg aki elolvassa a bejegyzeseimet....remelem.
Tehat ha az elkövetkezö idökben nem jelentkezem tul gyakran, akkor annak a fent emlitettek az oka, es csak remelni tudom, hogy mikor majd visszaterek(remelem hamarosan) akkor is lesz meg aki elolvassa a bejegyzeseimet....remelem.
2010. augusztus 11., szerda
Csiga-biga
Ezeket a Tilda csigákat még a júniusi vásárra készítettem, de csak most sikerül megmutatnom őket. Mivel a közeljövőben költözni fogunk, ezért egy kicsit átrendezésre került a hobby szobám, így kerültek elő a megmaradt kincseim. Ma a csigákon a sor, de jövök a többiekkel is...
Néhányuk már gazdára talált....
Néhányuk már gazdára talált....
2010. augusztus 9., hétfő
2010. augusztus 4., szerda
2010. július 22., csütörtök
Gyürűtartó párna esküvőre
Egy kis apróság készült az egyik kolléganőm esküvőjére, amire sajnos nem tudunk elmenni, mert egy napra esik egy másik esküvővel a családból, így ezt kapták tőlem ajándékba. Remélem szép emlék marad számukra. Ha lesz fényképem róla élesben, azaz gyűrűkkel, akkor majd hozom.
Még sosem dolgoztam selyemmel, de azt hiszem nem is sokat fogok....sokat kínlódtam vele, de így sem sikerült úgy, ahogy szerettem volna. A formája nem lett szép egyenletes, a bevarrás sem tökéletes, szóval azt hiszem nem leszünk barátok a selyemmel...


Még sosem dolgoztam selyemmel, de azt hiszem nem is sokat fogok....sokat kínlódtam vele, de így sem sikerült úgy, ahogy szerettem volna. A formája nem lett szép egyenletes, a bevarrás sem tökéletes, szóval azt hiszem nem leszünk barátok a selyemmel...
Címkék:
gyürütartó-párna,
párna,
ring-kissen,
ring-pillow
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
