2011. november 23., szerda

Visszatérés Tildával

Lassan három hónapja, hogy nem mutattam semmit, pedig nem ültem tétlenül, de valahogy sem türelmem nem volt blogolni, és még közbejött egy laptop-halál is, ami azt is jelenti konkrétan, hogy mindeféle adatunk, többek között az összes fényképünk az elmúlt néhány évből elszállt, szóval tessék néha menteni!!! mondom ezt magamnak is és ajánlom mindenkinek.

Most ezerrel készülök a Karácsonyra, egyenlőre csak apróságokkal de szeretnék nagyobb dolgokat is. Az apróságokról képeket majd akkor mutatok, ha készen vannak, de addig is itt van egy Házi áldás illetve egy Tilda Angyal, amelyeket nagynéném kapott tőlünk a hétvégén 60 éves születésnapjára. A Házi áldás bevallom őszintén, hogy nem most készült, most csupán a szélén levő pántot cseréltem ki, mert a régi valahogy nem sikerült jól, de a Tilda angyalt kimondottan erre az alkalomra varrtam. Ez életem első Tilda babája, ezért valószínűleg nem tökéletes (a hozzáértők látják ezt) de nekem nagy sikerélményt okozott a készítése.








A gyertyás blogomon is vannak újdonságok, nézzetek be.

6 megjegyzés:

  1. Bine ai revenit! Abia astept sa vad creatiile de Craciun.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jò lett...hamarosan majd rendelek én is töled egyet, mert nekem nagyon tetszenek a Tilda babák és alig vártam, hogy egy jóismerös végre készitsen egyett.... :)

    VálaszTörlés
  3. Szerintem nagyon jó lett az angyalkád.

    VálaszTörlés
  4. Did you know there's a 12 word sentence you can say to your partner... that will trigger intense feelings of love and impulsive attraction to you buried inside his heart?

    That's because deep inside these 12 words is a "secret signal" that fuels a man's instinct to love, look after and look after you with his entire heart...

    12 Words Who Trigger A Man's Desire Response

    This instinct is so built-in to a man's brain that it will drive him to try harder than before to take care of you.

    In fact, triggering this influential instinct is so essential to getting the best possible relationship with your man that once you send your man a "Secret Signal"...

    ...You'll soon find him expose his mind and heart for you in a way he haven't expressed before and he will recognize you as the one and only woman in the galaxy who has ever truly interested him.

    VálaszTörlés