2011. május 17., kedd

Így még nem jártam...

Ilyen még eddig nem történt velem, és bár nem vagyok rá büszke és gondolkoztam rajta, leírjam e, de végülis úgy döntöttem, megosztom veletek. Ne vessetek meg érte.
Hétvégén (felnőtt) születésnapon voltunk, és tudtam, hogy a házban van két kicsi fiúcska, így hát gondoltam nem megyek üres kézzel, a nagyobbacskának(4)  készítettem egy csigát, a kicsinek(1) pedig egy már régebben készített mackómat szántam.  Előzményként tudni kell, hogy a házban még soha nem jártam, a gyerekeket sem ismertem, de mivel a születésnapos a párom kollégája és barátunk, már többször küldtem a gyerekeknek ezt azt, pld.húsvétra csibéket meg nyuszikat, karácsonyra díszeket a fára, azelőtt meg a feleségének lakást díszíteni egy pamut fonott koszorút, amin megmondom őszintén sokat dolgoztam, de ennek ellenére nagyon szívesen adtam.
Szóval a születésnapon hirtelen sokan összegyűltünk, gyermek is sok lett hirtelen, így hát mivel nem volt mindenkinek ajándékom (így már többször jártam), vártam a megfelelő alkalmat, hogy odaadhassam a ház kis lakosainak a nekik szánt játékokat. Vendég egyre töb, alkalom egyre kevesebb, és ekkor előkerült egy játékos doboz, amiből kiborítva a játékokat rámkacsintott az általam készített pamut koszorú, mindenféle játék alól szinte könyörgott, hogy vegyem fel, mentsem meg, ne hagyjam ott a sok játék alatt...  Dehát, hogy bányásszam én ki azt, amit már korábban ajándékba odaadtam...? Ne értsetek félre, az, hogy még egy köszönömöt sem kaptam egyik ajándékért sem, azt nem veszem figyelembe, de úgy éreztem abban a pillanatban, hogy talán ez egy olyan ház, ahol nem értékelik az ilyesmit. És akkor, a csalódottságom közepette, hogy nem tudtam megmenteni a koszorút a gyereklábak taposásától, úgy döntöttem, hogy nem adom oda az ajándékokat....Igaz alkalom sem igazán volt rá a sok kis láb között, és bár lelkiismeretfurdalásom volt bőven, mégis úgy gondoltam, lesz nekik jobb helyük is.  Azóta is úgy érzem, hogy rossz vagyok, hogy ilyet tettem, de ez már így történt.

És akkor íme ők, akik bár készültek elköltözni, most mégis egyenlőre velem élnek, és várják, hogy megtalálják szerető gazdájukat.






10 megjegyzés:

  1. Ne legyen lelkiismeret-furdalásod! Sokan nem értékelik a kézműves dolgot.
    Nekem is van hasonló tapasztalatom.
    Egy hímzésemet odaadta az anyuka nyugodt szívvel rágcsálni a pici babának. Udvariasan kiszedtem a szájából.
    A másik sérelem meg az iskolás fiamat érte. A karácsonyi vásárba lehetett beküldeni kézműves dolgokat. Varrtam pár szívet. Erre a fiam szomorúan jött haza, hogy levackozták a szíveimet és 100 ft-ot se adtak értük.
    Úgy hogy fel a fejjel, majd más értékeli az alkotásaidat!
    Nekem például nagyon tetszenek, főleg a csiga!

    VálaszTörlés
  2. Bizony sajnos nem mindenki értékeli a kézműves dolgokat...:( Ne bánkódj miatta-könnyű mondani ugye? Nekem is rosszul esik ha semmibe sem nézik a dolgaimat:( És bizony hogy más szívesen elfogadná a csigut és a macikát:)))

    VálaszTörlés
  3. Biztos lesz igazi, szerető gazdija az állatkáidnak, ne izgulj:)

    VálaszTörlés
  4. Nu trebuie sa-ti faci astfel de griji.Cred ca sunt destui care apreciaza ceea ce faci, bineinteles eu sunt demult printre ei. Mie imi plac melcii tai f mult si eu vreau unul.

    VálaszTörlés
  5. Teljesen megértelek. Én abszolute csak a kicsi lányomnak alkotok, mert őt minden érdekli. Meg a magam örömére. Túl sok dolgot ugyan még nem készítettem, de azokat a saját családom sem nagyon tudta értékelni. Ezzel a tudattal adok, ha adok. Úgyhogy a lelkiismeret furdalás ez esetben nem helyénvaló! Ott a kék madár játék!!! Ott bizonyára örülni is fognak neki, és én is tervezem, hogy küldök nekik apróságokat!

    VálaszTörlés
  6. Sajnálom azt, ami és ahogy történt. Én is jártam már így, sőt olyan családdal is, ahol anyuka kézimunkázik és mégis a kukában végezték az ajándékok.
    Létezik az a réteg aki igyényli és megbecsüli a kézimunkát, csak meg kell találni.
    Ne csüggedj, nagyon szépek a munkáid, sokunknak tetszik amit készítettél.

    VálaszTörlés
  7. Igazad van. Ne legyen lelkiismeret-furdalásod, ha már nekik nincs :((

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm mindenkinek a biztatást!
    Tulajdonképpen nem is azon lepődtem meg, hogy mennyire értékelték (vagy nem) a munkámat, mert ezzel az érzéssel tisztában vagyok én teljesen, tudom, hogy nem vagyunk egyformák, hanem leginkább magamon lepődtem meg, hogy ilyet tettem, vagyishogy nem tettem, nem adtam oda végül azt, amit nekik szántam.
    Kívánom mindenkinek, hogy az alkotásai olyan kezekbe kerüljenek, amelyek értékelik és szeretik azt és még egyszer köszönöm a hozzászólásotokat!

    VálaszTörlés