2010. február 1., hétfő

Angyalhozta 3

Végre megmutathatom a harmadik angyalhozta ajándékomat is! Tulajdonképpen arra vártam, hogy a helyére kerüljön, aminek viszont az volt a feltétele először is, hogy elvigye az Angyal a karácsonyfát, másodszor pedig, hogy a sógoromnak legyen ideje feltenni a falra. Hát beletelt egy kis időbe, de mostmár végre a helyén van. A másik két angyalhozta ajándékommal ellentétben, ez oda került, ahová terveztem, a nővérem kis lurkóinak az ágya fölé.

Hát akkor íme, így készült.

Az autó illetve tündér mintákat megint csak "loptam", ezúttal Katától. Mint mindig, időszűkében voltam Karácsony előtt is (főleg), így hát gyorsan kerestem valami nagyon édes mintákat, és ezt dícséretnek szántam, úgyhogy remélem nem haragszik meg ezért Kata.














Ezek a pillanatok mindent megérnek, nagyon örültek neki! Főleg a kicsi, bár először takarónak gondolta, de azért nagy volt az öröm.



És íme, itt már a helyén, pózolva hozzá.






2 megjegyzés:

  1. Szép lett és jó nagy, elvoltál vele, nem lehetett könnyű forgatni a gép alatt ezt a nagy darabot. Ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépet készítettél.
    CSak most találtam ide, ha érdekel kedvező áron gomb, de akár cserébe is, csipkeszalg, cipzár többféle méretben, színben, írj a hildiko74@gmail.com-ra és küldök fotókat.

    Köszönettel: Ildikó

    VálaszTörlés