2009. október 19., hétfő

Még mindig párna

Régebben a maximum amibe bele mertem vágni az a párna volt. Azóta persze voltak nagyobb lélegzetű munkáim is, de egy kis ízelítőnek megmutatom ezeket is, hátha valaki ötletet merít belőlük.


Ez a rózsaszínű kombináció saját ötlet, mindenképpen bele akartam dolgozni a közepén levő virágot, és hát így sikerült. Eladásra szántam, meg is lett a gazdája, aki később még fel is hívott telefonon, hogy szeretne egy párt is ennek a párnának. Elkészült, de arról valamilyen okból nem készítettem képet. Azóta is sajnálom.



Ennek a barna kombinációnak sem volt meg előre a gazdája, tulajdonképpen csak kísérletezgettem a blokkokkal, de nekem tetszett a végeredmény, és végül megtalálta a gazdáját is, egy kedves barátnőm személyében.


Hát ez nem az az igazi profifotó.....Ezt a párnát is eladásra készítettem, de olyan gyorsan elkelt (amit nem is gondoltam volna), hogy csak ez a kép maradt utána. Azért van becsomagolva, mert részt vett egy kézműves karácsonyi vásáron, amit immáron néhány éve minden karácsonykor megrendeznek városunkban. A vásár lényege, hogy csak kézműves termékek kerülnek eladásra, az ország minden területéről. Sajnos a szervezők minden igyekezete(amihez ezúton is minden elismerésem) ellenére sincs még nagy hírneve, sokszor megjelennek a vásár körül az úgynevezett széria, sokszor 'bóvli' termékeket kínáló árusok, amik jóval olcsóbbak, és hát milyen az ember....az is megteszi alapon nem mindenki fizeti meg a kezműves termékek (sokszor így is nem kifizetődő) árait. De hát ez van, itt még fel kell nőnünk az ilyesmihez.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése